Az élet és halál kérdése ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. Szeretnénk tudni, mi volt létezésünk előtt és mi vár ránk földi életünk után. A kisgyermekek élénk fantáziája és az öregkori végső képzeletek valódisága örök nyitott kérdés, amellyel a tudomány semmit sem tud kezdeni.
Sok fiatal szülő panaszkodik gyermeke élénk fantáziájára, a történetek sokszor valószerűek, ugyanakkor sehogy sem illenek bele a kor társadalmi ideológiájába. Idők folyamán, több-kevesebb sikerrel aztán szülői, vagy szakember hatására, a fiatalok megtanulnak alkalmazkodni az elvárásokhoz, beilleszkednek, sőt, többnyire el is felejtik a velük született világról alkotott képeket. Hasonló a helyzet a halál beállta előtt, amikor a másvilágba készülődő olyan képeket lát, olyan egyénekkel kommunikál, amelyek a “valóságban” nem léteznek.
“Tudatlanul” születünk, a teljes földi lét tanulással jár, vagy éppen a csecsemők azok, akik tudják, hogyan működik a világ? – vetette fel a kérdést a Johns Hopkins Egyetem (USA) pszichológus kutató csoportja.
A kísérletben részt vevő, járni még nem tudó gyermekeket eleinte nem túlzottan érdeklik a fizika törvényszerűségei. A földre eső labda, vagy a levegőben, kézzel irányított repülőgép mozgását később elkezdik utánozni, megpróbálják megismételni, mi is zajlik körülöttük valójában.
A tanulmány szerint egyértelmű, hogy a mesterségesen létrehozott helyzet a gyermekek számára nem az elfogadható valóság. A kísérlet során ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a kicsik jól tudják, semmi nem mozog “támogató erő” nélkül. “Az embereknek születéskor van egy objektív képe a világról, ezért viszonyulnak a csecsemők például sajátos módon a környezetükben lévő tárgyakhoz” - nyilatkozta a kutatásvezető szerzője, Lisa Faygenson.
A Psychological Science folyóiratban közzétett tanulmány kitér a félelem érzés kialakulásának tanulmányozására is. Köztudott, hogy a kicsiket sok balesettől kell óvni és védeni, hiszen bennük eredendően nincs veszély érzet. A kutatócsoport 7 hónapos korosztály számára vetített félelmetes ragadozókat, “elrettentő” hang kíséretében. A kísérletben részt vett kicsinyek egyike sem félt, ügyet sem vetettek a felnőtteknek szörnyű bemutatókra.
A “képzelt” világ még 3 éves kor körül is megmarad. “Amikor fiam három éves volt, lelkesen mesélte, mennyire szereti apját. Hihetetlen valószerűen festett le egy képet előző apjáról, aki annyira megverte, hogy meghalt. Azt persze mondanom sem kell, hogy soha nem volt más házasságom, ő az egyetlen gyermekünk.” – mesélte egy anyuka, és ki ne hallott volna más hasonló “fantáziadús” gyermek történeteket?
A földi élet rendjét azonban gyorsan meg kell tanulni. Ahhoz, hogy valaki sikeres és boldog ember legyen, egy sor társadalmi elvárásnak meg kell felelni, ebben a világban, ahol nincs helye “fantázia képeknek” és “meséknek”. A fejlődő egyén el is felejti a vele született képességeit, hiszen ezekkel az anyagi világban semmire sem menne. Mígnem elérkezik a távozás előtti állapot.
“Anyám mindig féltett a tűztől. Egész életében görcsösen tartott távol a nyílt lángtól, legnagyobb félelme mindig az volt, hogy leég a ház. Csak halála előtt értettem meg. Különös állapotban volt már a halálos ágyán, mikor elmesélt egy rémes történetet: én az égő házban haltam meg, egészen kicsi gyermekkoromban.” – mesélte élményét az ötvenes éveiben járó nő, aki élete utolsó pillanatáig ápolta édesanyját.
A tudomány magas fokán igen keveset tudunk. A halálközeli állapotból visszatért betegek mind arról számolnak be, hogy átélt tapasztalataik sokkal valóságosabbak, mint maga a valóság. Az élmény olyan mély, hogy gyökeresen megváltoztatta az életüket.
Tudományos megközelítés szerint a “képzelet” természeténél fogva aktív. Életünk végéig arra serkent, hogy létfontosságú szükségleteinket kielégítsük, segítségével konkrét mentális műveleteket hajtsunk végre. Innen már csak egy pici ugrás lenne a fizikai állapot jellemző megnyilvánulása. Képtelenek vagyunk azonban a maga teljességében kihasználni. Alkalmazkodva az anyagi világ fejlődéséhez, évezredek során elvesztettük képességeinket.
magyarno.com